A hurrikánok után a hőhullámok is egyedi nevet kaphatnak

Világszerte súlyos hőhullámok sújtják a lakosságot, azonban a Meteorológiai Világszervezet (WMO) jelezte, nem szerepel az azonnali tervei között, hogy elnevezze ezeket a jelenségeket. A szélsőséges időjárási viszonyok hatására egyre több olyan felhívás jelent meg az utóbbi hetekben, amely a hőhullámok rangsorolását és elnevezését vetette fel, sőt olyan városok is vannak már, amik kísérleti jelleggel bevezetik a rendszert – írja a Verge.

A portál szerint az Egyesült Államokban a hőség több ember halálát okozza, mint bármely más időjárással kapcsolatos katasztrófa.

Világviszonylatban évente 5 millió ember hal meg a szélsőségesen forró időjárási körülmények miatt. Mégsem tűnik úgy, hogy az emberek annyira felkészülnének ezekre, mint egy súlyosabb viharra. Ennek oka az lehet, hogy a hurrikánokat és egyéb veszélyes viharokat évtizedek óta elnevezik, ezáltal pedig a tájékoztatás is pontosabb lehet.

A WMO hezitálása ellenére Sevilla már döntött is, és a világon elsőként, még ebben az évben bevezetik a hőhullámok elnevezését.  ezt az ötletet. A spanyol nagyváros idén kísérleti jelleggel kategorizálni fogja a szélsőséges forrósággal járó eseményeket a súlyosságuk alapján, és a városra legnagyobb hatást gyakorló események nevet is kapnak majd. Az első ötöt már ki is választották: Zoe, Yago, Xenia, Wenceslao és Vega. A görögországi Athén és egyesült államokbeli Kalifornia tisztviselői hasonló rendszer bevezetését tervezik.

A világszervezetnek azonban vannak fenntartásai, mondván, még mérlegelik a hőhullámok elnevezésének előnyeit és hátrányait. Közleményükben ezt írták:

Ami a trópusi ciklonok esetében már bevált, nem feltétlenül ültethető át könnyen a hőhullámokra. Óvatosan kell eljárni, amikor az egyik veszélytípus tanulságait vagy protokolljait összehasonlítjuk vagy alkalmazzuk a másikra, a viharok és a hőhullámok fizikai természete, valamint hatásai között ugyanis jelentős különbség van.

A WMO számára a téves riasztások jelentik az egyik legnagyobb aggodalmat. A hőhullámokat a világ számos részén akár 10 napos távlatban is előre lehet jelezni, ha azonban az extrém hőhullámra vonatkozó előrejelzés pontatlan, szerintük az emberek hosszútávon elveszíthetik a figyelmeztetésekbe vetett hitüket.

A másik aggályt az jelenti a szervezet számára, hogy a hőség okozta halálesetek akkor is megtörténhetnek, ha nincs rendkívüli hőség odakint. Példaképp azt hozták, hogy ha valaki folyamatosan ki van téve a forróbb időjárásnak – akár egy légkondicionáló nélküli otthonban —, akkor is megbetegedhet, ha hivatalosan nincs hőségriadó.

The post A hurrikánok után a hőhullámok is egyedi nevet kaphatnak first appeared on 24.hu.