Kozso: Olyan izgalmas lesz a filmem, mint a Bohém rapszódia

Kozso a minap az nlc-nek adott interjút, a beszélgetés során elmondta, hogy a zenélés és festés mellett az önéletrajzán dolgozik, néhány éven belül pedig szeretné, ha film készülne az életéről.

Mint mondja, túl van két agyvérzésen, egy gerinctörésen, 38 napnyi börtönben ülésen, illetve olyan szakmai sikereken, melyek összessége filmvászonért kiált.

Ezek mind olyan események fordulatok, izgalmak, hogy valami elképesztő. Aztán ott van a szakmai életem a csapataimmal, a botrányok, a magánéletem a barátnőimmel. Olyan izgalmas lesz a filmem, mint a Bohém rapszódia, csak sober-ben. A következő egy-két év munkája lesz majd, hogy ez a film elkészüljön

magyarázta a zenész, aki saját bevallása szerint a nap 24 órájából 34-et csinál, egyfolytában csak alkotna, még az alvásra is sajnálja az időt.

Egyfolytában pörgök. Ha 3-4 órát alszom, nekem már az is sok. Szinte már szégyellem magam, ha többet alszom. Az alvás fontosságát ismerve azt kell mondjam, »sajnos« nekem már két óra is elég. Hudák professzor az agyműtétem után mondta nekem, hogy nagyon kevés olyan ember van a világon, akinek egy kevés óra alvás is iszonyatosan nagy energiát ad, és én közéjük tartozom.

Mint mondja, az életvitele ellenére sem kávét, sem pedig energiaitalt nem fogyaszt, ezek helyett teán él. Elsősorban a matchát és az amerikai maté teát kedveli, ezekkel képes 16 órán át is pörögni. Saját bevallása szerint van, hogy nem is eszik, csak teázik, azt viszont literszámra fogyasztja.

The post Kozso: Olyan izgalmas lesz a filmem, mint a Bohém rapszódia first appeared on 24.hu.