Vidékre menekült a gyásza elől, ahol minden férfi szörnyeteg

Egyedülálló nők helyében kétszer is meggondolnám, elutazom-e vidékre üdülni. Legalábbis akkor, ha egy film főhősének a helyébe képzelem magam. Akinek szerencséje van, romantikus vígjátékban találja magát, és a kisvárosban vagy faluhelyen új kapcsolat várja, akár első szerelme (Mindenütt nő), akár egy vonzó idegen (Napsütötte Toszkána) képében.

Ám a magányos utazók gyakrabban kötnek ki horrorfilmben. Jennifer, a manhattani novellista első regényét akarja megírni a festői vízparton, de csakhamar elvetemült martalócok és bármire rávehető szellemi fogyatékosok erőszakolják meg csoportosan – így indul a Köpök a sírodra, ez az egyedül vakációzó nőknek csak óvatosan ajánlható, hetvenes évekbeli klasszikus.

ADS Service

Alex Garland, az Ők rendezője nem olyan kegyetlen, mint a Köpök a sírodra alkotója, Meir Zarchi, de ő sem kíméli a hősnőjét. Az Ők stílusa nem koszos és fésületlen, hanem letisztult, szimbólumokkal terhes és finoman szürreális, mint egy informatikai start-up növekedési kilátásairól szóló prezentáció.

Ellentmondásos módon ez a napsütötte, digitális szépelgés és az onnan előburjánzó, erdőmélyi rettenet az Ők legvonzóbb és legfellengzősebb megoldása egyszerre.

Jessie Buckley-t A befejezésen gondolkozom után megint mély depresszióban találjuk. Ő játssza Harpert, a fiatal özvegyet, akiről eleinte csak annyit tudunk, hogy felejteni érkezik az angol vidék valamelyik gyönyörű villájába. Férje halálának körülményeit fokozatosan, emlékképekből ismerjük meg, és azt is megértjük, hogy Harper áldozat: akármerre megy, elnyomó, bántalmazó férfiak fenyegetik, jobb esetben bárdolatlan bunkók kellemetlenkednek a környezetében. Ahhoz képest ugyanis, hogy egyedül marad a vidéki birtokon, meglehetősen sok férfi bukkan fel körülötte, például egy sárral összekent szatír, egy nyomulós pap és egy mocskos szájú kisfiú. Mind gyanúsan hasonlítanak egymásra.

Hamar világossá válik, hogy Harper traumájának feldolgozása sokkal inkább belső, pszichológiai síkon zajlik, mint a külső valóságban.

Az Őkben megmutatott gyászfolyamat filmélményként akkor a legerősebb, amikor lírai lebegésű, billenékeny álomtérként ábrázolja a nőt körülvevő erdei kulisszát.

Olyan mitikus helyként, ahol végtelen sokáig dallá formálódva visszhangzanak a kiáltások – a Portisheadből ismert Geoff Barrow és Ben Salisbury zenéje és hangtervei kivételesen fontosak a hatás szempontjából –, és ahol egy szótlan faun kitartóan ügyködik azon, hogy fává változtassa magát.

ADS Service

Garlandot e tisztán vizuális és zenei motívumok megteremtésében találjuk igazán elemében. Eszünkbe juthat Oscar Isaac bizarr tánca Garland első, rendezőként jegyzett nagyjátékfilmjéből, az Ex Machinából, vagy a mocsárvidék klorofillos ragyogása az Expedícióból. Érzéki, filmszerű megoldások, amelyek rendszerint erősebbek önmagukban, mint filozofikusnak szánt, de kissé nagyképű és felszínes történeteikbe ágyazva. Ugyanez a helyzet az Ők esetében is: Garland szándékosan leegyszerűsítve, egy tűzifaaprításhoz használt kisbalta finomságával fogalmazza meg tanmeséjét a lányról, akit minden férfi bánt, és aki végül a sarkára áll és visszavág. Mivel pedig modellszerűen elvont történetben járunk, Harper voltaképpen az összes nőt jelképezi, aki erőszakos férfiak hálójába kerül. Azaz minden egyes nőt.

A történet egyetemes érvényét, egyúttal víziószerű hatását támogatja meg az is, hogy a Harper útjába kerülő férfiakat – a férjén kívül – ugyanaz a színész alakítja. Rory Kinnear eddig elsősorban a brit sorozatok rajongóinak és a Daniel Craig-féle James Bond-filmek nézőinek lehetett ismerős – utóbbiakban a 007-es egyik kollégáját játszotta –, most viszont olyan sok arcát látjuk, hogy egyhamar nem felejtjük el. Szórakoztató karikatúrái közül Harper szállásadójaként van a legtöbb lehetősége szerepelni, és a teszetosza Geoffrey-ként humort és könnyedséget visz ebbe az olykor túlságosan komolykodónak mutatkozó történetbe.

ADS Service

„Arrafelé van a kocsma. Tíz perc séta oda, fél óra vissza, ahogy mondani szokás” – jópofáskodik Geoffrey, miközben körbekalauzolja Harpert, és időnként az Őket nézve is az az érzésünk, Garland körülményeskedve fejt ki valamit, aminek a jelentőségét igen hamar megértjük. Garlandet, a forgatókönyvírót ezúttal Garland, a rendező menti meg. Kevésbé zavaró, hogy sekélyes és elnagyolt a történet tanulsága, mert az Ők látványosságai felkavaróak és emlékezetesek.

Harper és férje alkonyi veszekedése az ordítóan díszletszerű, Temze-parti lakásban; az erdő veszélyes szépsége; és persze a filmet megkoronázó, David Cronenberg vagy Paul Verhoeven szebb napjaira emlékeztető férfiszülés-jelenet fontosabb a filmélmény szempontjából, mint az, hogy a sztori meglehetős ostobaság.

Még azt is meg tudjuk bocsátani, hogy az Ők végül egy olyan idegesítő és lusta megoldással teszi nyitottá az allegorikus történet értelmezését, amit Buckley és Kinnear, illetve Rob Hardy operatőr minden igyekezete ellenére is inkább vélünk a művészhorrorok blöffjének, mint okos lezárásnak. Annyit viszont rég megtanulhattunk, hogy a jó filmbefejezést, akár a trauma utáni megtisztulást, nem adják könnyen.

Ők (Men), 2022, 100 perc. 24.hu értékelés: 7/10.

The post Vidékre menekült a gyásza elől, ahol minden férfi szörnyeteg first appeared on 24.hu.