A Nyugati nyaralásban kitört a filmes retróláz, retró-retró-retróláz

Jó volna tudni, hogy a világ pontosan miért és mikor döntötte el végleg, hogy akkor most van itt az idő arccal előre belezuhanni a ’80-as évek nosztalgiába. A jelenség független a földrajzi helytől – legalábbis az USA éppen akkora lendülettel tolja, mint mi magyarok – és attól is, hogy a kultúra melyik ágáról beszélünk: a popzenében ott van éppúgy, mint a mozgóképben. Mi több, az egész vizuális kultúránk épp újrafelfedezi a korszakot: a pár éve még vércikinek számító szocreál bútorokra ma mid-century modern néven sztár-lakberendezők vadásznak, a korabeli dísztárgyak is horribilis árakon cserélnek gazdát. Tessék utánanézni, mennyibe kerül ma hipszter lakberendezési webshopokban egy három hosszú és számos kör alakra formázott vasrúdból hegesztett virágállvány, amilyen minden háztartásban előfordult pár évtizede, vagy egy Alföldi Centrum Varia fantázianevű étkészlet, tudják, amit kis piros koronavírusok díszítenek! A ’80-as évek retro régóta ordítóan itt van velünk, a jelenség tehát, hogy a lázat meglovagolják, érthető üzleti taktika – csak épp könnyű fullba tolni azt a bizonyost. Ez ügyben a trend magyar lovasai felemás eredményeket mutathatnak fel: ahogy A besúgó, úgy a mozikban épp debütáló Nyugati nyaralás is át-átesik a ló túloldalára.

Főhőseink, a Mézga, akarom mondani Maurer család tagjai – a Mézga-utalás olyan ordító, hogy nincs kritika, amelyből kimaradhatna – épp meglehetősen felfokozott állapotban vannak, amikor először találkozunk velük: napokon belül indulnak nyaralni, éspedig nyugatra, a francia Riviérára. Nagy dolog ez 1984-ben, hiszen nem sokan engedhetnek meg maguknak egy ilyen kalandot, de Maurerék jól élnek, a családfő, Gyuri (Mészáros Máté) ugyanis maszekban autószerelő, hozzá hordja Ladáját-Trabantját Veszprém és környékének apraja-nagyja. Már megvan a nyaraláshoz minden, valutahegyek, anyjuk (Pokorny Lia) kapott egy halom divatos új ruhát, kölcsön-lakókocsi – ám a várva várt útleveleik hiányosan érkeznek meg, a család okos, sakkmániás kisfiának, Petinek (Tóth Mátyás) útiokmánya nincs a csomagban, és hiába a régi jó kapcsolat, a helyi pártpotentát (Szervét Tibor) sem tud segíteni valami nemzetközi helyzetre hivatkozva ködösen, egy megnyert teniszmeccs után – épp Noszály Sándort verte el, aki csak egy a film nagy mennyiségben adagolt kortárs utalásai közül, amelyek egyébként humorosak, még ha Z-generációs szlenggel szólván némiképp cringe (zavarba ejtő, kínos, fárasztó) is ez a humor.

Forum Hungary

A másik ilyen kortárs kiszólás a Carson Coma a való életben is tinibálvány főhőse, Fekete Giorgio avantgárd-bálványként való szerepeltetése a Nico és a Bársony Metro zenekar frontembereként, ahol a zenekar – micsoda meglepetés – a megszólalásig hasonlít a Carson Comára. (Hogy az egyébként tagadhatatlanul ragyogó tehetségű és a retrót maga is meglovagló zenekar minden okos dalszövege ellenére is nehezen feleltethető meg a ’80-as évek dühödten politikus avantgárd zenekarainak, azon lépjünk most túl, a Carson Coma szerepeltetése egyértelmű geg és okos marketinghúzás is, hisz ha másért nem, miattuk alighanem lesz néhány tini nézője is a filmnek, mint ahogy erre mások is rájöttek.) Nico a Maurer család nagylányának, Katicának (Szőke Abigél) az idolja, aki egyébként messze a legéletszerűbb karakter a filmben, és aki nem is sejti, hogy apja béna mentőötlete révén válhat valóra tiniszíve titkos vágya, legalábbis Nico-ügyben. Maurer apuka ugyanis, amikor a nizzai út meghiúsul, előáll egy B tervvel: az autószerelő műhelyben éppen ott hagyott egy rejtélyes férfi egy menő német kabriót, miért ne vennék hát kölcsön azt, magukat gazdag német családnak kiadva a Balatonnál?

Maurerék megérkeznek hát a kor lehetőségeihez mérten puccos balatoni hotelbe, ám hiába erőlködik a családfő, a család nem igazán tudja lerázni magáról a kútba esett külföldi nyaralás miatti csalódottságot. Pedig a fater igazán megtesz mindent, hogy pótolja a sétarepülés vagy a bikaviadal élményét, erőfeszítései végső soron mind afféle magyar narancsként végzik, sárgán, kicsin, savanyún: a sétarepülő valójában szúnyoggyérítést végez, a torreádor meg lényegesen kevésbé latin szívtipró az ideálisnál. A félárbocon lógó hangulatot az tekeri fel, amikor a Nyugati nyaralás hirtelen átvált egy kémvígjátékba: a család egyik este ugyanis egy rejtélyes csomagot kap egy ismeretlentől, a szülőket pedig rövid úton beszervezi a két béna verőlegénnyel (Orosz Ákos és Ötvös András) felszerelkezett titkosszolgálat Znamenák István személyében. Vagyis csak beszervezné, ugyanis Maurerék mint a kor tipikus családja azért valójában rendszerellenesek, és utálják „ezeket a komcsikat”.

Forum Hungary

Visszás fordulat ez egy olyan filmben, amely konkrétan holtrészeg a kádári nosztalgiától. Persze, érti az ember, hogy nem könnyű a kötéltánc a valóban tömegesen létező nosztalgia és a regnáló hatalom magát forradalmárnak beállító múltértelmezése között, pláne a jelen film-nem-támogatási rendszerben, de a végeredmény mégis zavaros. Nehéz felfejteni, vajon ez a film áthallásos akar lenni ezzel a fajta kényelmetlen humorral, vagy tök komolyan gondolják? Hogy kell-e üzenetértéket tulajdonítani annak, hogy lám, mi, magyarok kicsit szánandóan vagyunk viccesek is, kémek is, forradalmárok is, tinik is, felnőttek is, mi több, még popsztárok is. A Tiszeker Dániel és Lévai Balázs társrendezésében készült film nem hoz döntést az ügyben, hogy hogyan is akarják ők láttatni ezt a korszakot: régi szép idők volt ez, avagy mocskos idők? Tulajdonképpen szeretni valók vagyunk mi, magyarok ezzel a mi folytonos politikai-önértékelési bukdácsolásunkkal vagy kínosak? Vagy ez így mind egyszerre igaz? Eleve: kell-e egy vígjátéknak ilyen kérdésekre válaszokat keresnie?

Mindeközben a film látványában, hangulatában mintha vizsga lenne, melyben az kap dicséretes ötöst Erika porszívóval, aki minél több korszakos szófordulatot, popkulturális jelenséget, slágert fel tud mondani minél rövidebb idő alatt – így aztán nem megy tíz perce a film, amikor már elhangzik az „Ági van?”, és alapértelmezetten tudnunk kellene azt is, hogy mi a jelentősége annak, ha a Linda főhőse épp leveszi a klumpáját. A hangulat megteremtésére rengeteg archív felvételt használnak, amelyek viszont kétségkívül szépen simulnak össze a mai felvételekkel – amihez, persze, jól jön, hogy Magyarország számos pontján ezen a fronton megállt az idő. A Nyugati nyaralás vizualitása lényegesen kellemesebb, mint A besúgóé volt, itt is érezzük a kényszert, hogy nagyon olyan legyen, mint akkor, de A besúgónál – amivel az itt Soltész Rezsőként bohóckodó Patkós Márton egy szintén fájdalmas humorú jelenetben gyengéden összeköti a filmet – sokkal organikusabban, könnyedebben oldották meg ezt.

Forum Hungary

A zenék remekül működnek, még ha érezzük itt is a jótanulós kepesztést, hogy nagyon sok korszakos sláger beférjen, és az is tény, hogy a Carson Cománál jobban ide passzoló kortárs zenekart tényleg nem találhattak volna. És miközben nehezen tudjuk lerázni magunkról az érzést, hogy a film alkotói azokhoz a tizenéves lányokhoz hasonlóan viselkednek ezzel a filmmel, akik majd kipukkadnak a büszkeségtől, ha valahol elejthetik, hogy ők bizony személyesen ismerik ezt vagy azt a híres embert, mégis van emögött valami teljesen őszinte és szeretni való is. Főleg, ha mellé tesszük a tényt, hogy a Tiszeker-Lévai páros már többedik filmjével hangsúlyozza a Lévai esetében – aki tévéműsort, doksit és könyvet is jegyez a témában – pláne teljesen egyértelmű, őszinte rajongást a magyar alterpop-rock kiválóságai iránt. Ugyanez az őszinte rajongás mutatkozik meg a színészkezelésben is: jók vagytok, tudtok mindent, játsszatok – mintha ez lett volna az instrukció, és tény, hogy a remek szereposztásnak köszönhetően ez többnyire működik is, ugyanakkor itt-ott jó lett volna mégis egy erősebb forgatókönyvvel kicsit több támpontot adni ahhoz, hogy kik is ezek az emberek valójában.

Ha a kedves olvasó eddig eljutva még mindig nem tudja eldönteni, hogy ez a kritika tulajdonképpen dicséri vagy szidja-e a filmet, a hiba nem az ön készülékében van: a Nyugati nyaralásról egyáltalán nem egyszerű verdiktet mondani, abszolút lehet ugyanis szeretni, de utálni is lehet éppoly könnyedén. A film kétségkívül tud kellemesen szórakoztató, súlytalan, aranyos közönségfilmes komédiaként működni, minél több retro és mai popkulturális utalást ismer fel az ember, annál több a megmosolyogtató elem – ugyanakkor ez a felemásság, a humornak ez a kétértelműsége kizökkent: nem biztos, hogy tényleg vicces, nem pedig tragikus, hogy ennyire B-kategóriások, ennyire magyarnarancsok vagyunk.

A Nyugati nyaralás szeptember 15-től nézhető a magyar mozikban. 24.hu: 6/10

The post A Nyugati nyaralásban kitört a filmes retróláz, retró-retró-retróláz first appeared on 24.hu.