Felgyújtotta a közös albérletüket egy pilisi férfi, hogy biztos ne tudjon visszatérni a párja

Vádat emelt a Monori Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki azért gyújtotta fel az élettárásával közösen bérelt házat, hogy a nő ne tudjon oda visszatérni.

A Pest Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint az elkövető albérletben élt az élettársával egy Pilis külső területén lévő tanyán. Tavaly év elejére annyira megromlott a kapcsolatuk, hogy a nő február elején elköltözött a tanyáról.

Az elkövető, amikor ezt észlelte, akkor elhatározta, hogy felgyújtja a házat azért, hogy a nő ne is tudjon már visszaköltözni. Kivitte a házból a PB gázpalackot és áramtalanította a házat, majd egy öngyújtóval meggyújtotta az emeleti hálószobában a matracot.

ugyeszseg.hu

Ezután a földszinten éghető iratokat dobált szét és azokat is meggyújtotta. Ezt követően a korábban magához vett ingóságaival kiment a pilisi vasútállomásra. A tűz következtében a földszint minden helyisége károsodott, míg a ház tetőtere és tetőszerkezete megsemmisült. Az épületben közel tízmillió forintos kár keletkezett. A Monori Járási Ügyészség jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt állítja bíróság elé a férfit.

The post Felgyújtotta a közös albérletüket egy pilisi férfi, hogy biztos ne tudjon visszatérni a párja first appeared on 24.hu.