Lányát adta az országért a magyar király

A tatárjárásban Magyarország óriási területei szenvedtek kegyetlen pusztulást, az országlakosok tragédiájában pedig a királyi család is bőven osztozott. IV. Béla sokáig közvetlen életveszélyben menekült az őt üldöző mongol lovasok elől, majd Babenberg Frigyes osztrák herceg, akitől segítséget és menedéket remélt, megzsarolta és gyakorlatilag kifosztotta a magyar uralkodót.

Csak egy hónappal a végzetes Sajó-menti csata után, május elején ért végre biztonságos helyre, Zágrábba, ide menekítette családját, kincseit, magához rendelte főembereit, egyszóval a városban rendezte be királyi udvarát. Utoljára találkozhatott még súlyosan megsebesült öccsével, Kálmán herceggel, aki a hónap végén elhunyt a Zágrábhoz közeli Csázmán.

Két királylány meghalt

A család mindvégig együtt volt, nyilvánvalóan mindent megtettek a gyerekek védelmében, két hercegnő mégis életét vesztette a menekülés nyomorúságos körülményei között. Margit 16-17 éves volt, Katalin nála fiatalabb, pontos életkorát, ahogy haláluk okát sem ismerjük. A spliti székesegyházban lévő sírjuk felirata kiemeli, hogy a gonosz tatárok elől menekülve érte őket a halál. A kétségbe ejtő helyzetben, valamikor a téli hónapokban, amikor a mongolok átkeltek a Dunán, a királyi udvar pedig újra menekülni kényszerült, megtörtént a magyar középkor egyik legismertebb felajánlása:

IV. Béla megfogadta, hogy ha lánya születik, akkor Isten szolgálatába adja a maguk és az ország meneküléséért. Laszkarisz Mária királynő ugyanis várandósan küzdötte végig ezeket a hónapokat.

Az ELTE vezetésével – számos intézmény részvételével – alakult meg az a kutatócsoportTatárjárás 1241 – A tatárjárás Magyarországon és a mongol hódítás eurázsiai összefüggései” néven, amely hosszú idő után modern szemlélettel, tudományágak összefogásával vizsgálja újra a magyarországi tatárjárás eseményeit és következményeit. A részletekről, új eredményekről és értelmezésekről több cikkben számolunk be a 24.hu-n.

A folytatásban Klaniczay Gábor történész professzorral, a Közép-európai Egyetem (CEU) Középkortudományi Tanszékének tanárával beszélgettünk a magyar király felajánlásáról és Szent Margit történelmi, politikai szerepéről.

Tatárjárás Magyarországon

A sorozat részeként eddig megjelent cikkek:

Ismert cselnek dőltek be a magyarok

Óriásit hibáztak a magyarok az utolsó pillanatban

Magyarország segítséget kért, de senki nem mozdult

Ezért hordták körbe a véres kardot Magyarországon

Elnyeli a föld a magyar tragédia helyszínét

Kiengedték a kelepcéből a magyarokat

Ez a csel mentette meg a magyar király életét

Ellenünk vívták a legkeményebb csatájukat a tatárok

Teljesen elpusztították Magyarország közepét

Tatárjárás: keményen ellenálltak a magyarok

Megcáfoltak egy fontos elméletet a tatárjárásról

Magyar királylányok haltak meg a tatárjárásban

Valójában a magyarok legyőzték a tatárokat?

Kannibalizmus kísérte a tatárjárást

Nem hozza lázba a mongolokat a tatárjárás, amúgy is távoli rokonként tekintenek ránk

Így számolták fel a tatárok a középkori Kijevet

A világ urával kerültek szembe a magyarok

Csak két kamikaze tudta megállítani a tatárokat

Ezért kellett újra megalapítani Magyarországot

Épp a legrosszabbkor tört ki tömeghisztéria Pesten

Európa végre felkelt a magyarok védelmére

Így esett szét a világ legnagyobb birodalma

„Országoknak megszabadításáért”

A Margit születését megelőző hónapokban Nyugat-Európa udvaraiban arról beszéltek, a keresztény Magyar Királyság megszűnik létezni a mongol invázió nyomán, és a helyzet itthonról nézve sem tűnhetett rózsásabbnak. Sőt. Az uralkodó és környezete megfeszített erővel dolgozott az ország védelmén, de a hangulatra a gyász, a reménytelenség és az állandó életveszély minden bizonnyal erősen rányomta a bélyegét.

Ezek a körülmények és a középkori ember vallásos lelkisége teszi teljesen életszerűvé a születendő gyermek felajánlását, amit Szent Margit legrégebbi – feltehetően gyóntatója, Marcellus által írt – legendája így foglal össze: „…a tatárok kemény üldözésének idejében, szűz Szent Margitnak anyja az ő férjével, úgy mint a királlyal, fogadást tőnek néminemű áldozatképpen magoknak és az országoknak megszabadításáért. Fogadást tőnek, hogy az Úristen őnekik leány magzatot adna, a szent apáca szüzek kezére adnák azt, mivel e szent szűzön kívül soha a magyar királyok nemzetéből senki apáca nem lett vala”.

A dinasztikus házasságokat tekintve a királyi lánygyermek rendkívüli érték volt, kül- és belpolitikai szövetségeket pecsételtek meg frigyekkel. Túlzás lenne azt gondolni, hogy a hercegnők valamiféle politikai adás-vétel eszközei lettek volna, ám teljesen természetesnek, magától értetődőnek számított, hogy sorsukat a dinasztia érdekei szabják meg.

Talán pont ezért merülhet fel a XXI. századi laikusban a kérdés, két leányuk halála után miért „áldozták fel” egy újabb, születendő lányukat is?

Nem áldozat volt ez az uralkodópár részéről, hanem felajánlás. Vallásos érzületből a természetfeletti segítségért cserébe szokás volt valamiféle »ellenszolgáltatást« nyújtani, legyen az egy templom felépítése, adomány vagy egy családtag egyházi pályára állítása

– mondja a 24.hu-nak Klaniczay Gábor.

A tragédia legsötétebb óráiban imádkoztak, fogadkoztak, a születendő gyermek felajánlása teljes mértékben belefér a középkor vallásos lelkületébe. Másrészt pedig a döntést bármikor meg lehetett változtatni, amire – mint látni fogjuk – a király a későbbiekben komoly erőfeszítéseket tett.

Megtartották ígéretüket

A gyermek 1242. január 27-én jött világra, a keresztségben a Margit nevet kapta a vértanú Antiochiai Szent Margit után, és elhunyt testvérének emlékét őrizendő. A III. század végén élt szent kultusza nagyon erős volt Magyarországon azután, hogy Béla apja, II. András hazahozta egy ereklyéjét a kereszteshadjáratából visszatérve: Margit két unokahúgát is így hívták, akik a későbbi kolostorban, a Nyulak szigetén apácaként együtt éltek vele.

A tatárok legkésőbb 1242 márciusában elhagyták az országot, és miután kiderült, hogy távozásuk nem csak újabb hadicsel, a rémálomnak vége szakadt – az aggodalom persze nem szűnt meg, a magyar elit és közvélemény még évtizedekig meg volt győződve, hogy a mongolok visszatérnek.

A király és a királyné teljesítette ígéretét, Margitot hároméves korában Veszprémbe küldték a Szent Katalin kolostorba, domonkos barátok felügyelete alá.

Tudatosan nem domonkos apácakolostort írtunk, mert ott ilyen akkor, 1245-ben még nem létezett: maga a domonkos rend nem döntötte még el, hogy megnyitja-e a kapuit nők előtt is. A veszprémi közösséget úgy képzeljük el, mint egy női vallási közösséget, amely domonkos szerzetesek gyámsága alatt, de nem feltétlenül a domonkos regula szabályai szerint működött.

Királyi kolostor

A választás nem véletlenül esett a domonkosokra. A XIII. század közepe a két frissen alakult koldulórend, a ferencesek és a domonkosok „felfutásának” időszaka volt, előbbiek különösen fontos szerephez jutottak Magyarországon és a magyar uralkodócsalád mellett. Ők adták királyi pár gyóntatóit, egyik legfontosabb céljuk a kunok megtérítése volt: Béla még hercegként, 1226-ban domonkosokat küldött a kunok közé, ennek eredményeképpen született meg a kun püspökség Milko székhellyel. Fontos intellektuális szerepet töltöttek be a királyi udvarban, és ne feledjük, a keleti magyarok felkutatására indult expedíciót is domonkos barátok alkották.

A rend végül befogadta az apácákat, a Nyulak szigetén megépült a Boldogasszony tiszteletére alapított apácakolostor, ahova 1251-ben, tizennyolc veszprémi társával együtt az akkor kilenc éves királylány is beköltözött.

Margit életét főként a szentté avatása miatti eljárások során keletkezett dokumentumokból, jegyzőkönyvekből, leginkább tanúvallomásokból ismerjük, kevés a történettudományi szempontból is alátámasztható adat. Az egyik ilyen, hogy IV. Béla többször is megpróbálta őt „kivenni” a zárdából és férjhez adni, hogy ezzel is megszilárdítsa a dinasztia és az ország helyzetét, békéjét. Anjou Károly szicíliai király, lengyel hercegek, majd II. Přemysl Ottokár voltak a kiszemelt kérők, de egyik frigy sem valósult meg.

Legendája szerint Margit teljesen átadta magát Istennek, nem volt hajlandó megszegni fogadalmát. Azt mondta, inkább elcsúfítja magát, levágja az orrát, az ajkait, hogy egyetlen férfi se kívánja meg, ne kelljen férjhez mennie.

Róka László / MTVA A margitszigeti középkori domonkos rendi kolostor és királyi udvarhely romkertjének panorámafelvétele.

Tekintély és önállóság

Béla tehát több ízben is szerette volna férjhez adni a lányát, ez tény, mint ahogy az is, hogy ebbéli törekvése sorozatos kudarcba fulladt. Azt viszont nem tudjuk, mennyiben múlt mindez a lány ellenállásán, és mennyiben a domonkos vezetőkön. Valószínűleg mindkettő szerepet játszott benne, feljebbvalói ugyanis támogatták, hogy a rendházban maradjon.

Királylányként az egyházi pálya olyan tekintélyt és önállóságot biztosított számára, amiért dacolhatott az apja akaratával. És a rend számára is sok előnnyel járt az apáca hercegnő

– jegyzi meg a történészprofesszor.

Az egész jelenség Margit nagynénjével, IV. Béla testvérével, Árpádházi Szent Erzsébettel kezdődött, aki a ferences barátok hatására bírálni kezdte az udvari fényűzést, ételt osztott a szegényeknek és ápolta a betegeket. Miután férje, Lajos türingiai birodalmi gróf meghalt, gyóntatója segítségével ellenállt a kényszernek, hogy újra férjhez menjen: özvegyi járandóságából Marburgban leprás-kórházat alapított és a betegeket gondozta. Halála után néhány éven belül szentté avatták, kultusza rendkívüli módon terjedt, a középkor egyik legnépszerűbb szentjévé vált.

A közép-európai udvarokban több hercegnő (Prágai Szent Ágnes, Sziléziai Szent Hedvig, Krakkói Szent Kinga) őt tekintette példaképnek és követte örökségét. Az udvari fényűzésről lemondani, kolostorba lépni azonban egyféle emancipációt is jelentett: nagyobb önrendelkezéshez jutottak azzal, hogy a koldulórendekhez csatlakoztak. A „királyi apácák” jelenléte, a velük kialakított együttműködés a szerzetesrendeknek is több lehetőséget kínált hivatásuk gyakorlására, kórházak, szegényházak építésére és az uralkodók befolyásolására, béketeremtésre a dinasztikus családi viszályokban.

Margitról is feltételezhető, szerepe volt abban, hogy több éves háborúskodás után apja és Margit bátyja, István herceg, az ország keleti felét birtokló „ifjabb király” kibékültek. A Nyulak szigetén, a Boldogasszonynak szentelt domonkos apácakolostorban kötöttek békét egymással, talán Margit személyes jelenlétében.

Béla a ferencesekhez pártolt

Végezetül térjünk még vissza oda, hogy Margit kilépését a kolostorból a domonkos rend vezetői is akadályozták. Legendájában olvashatjuk, hogy apja 1261-es férjhez adási tervét úgy hiúsította meg, hogy lelki vezetője, a domonkos tartományfőnök Marcellus segítségével „a szent velummal” felszenteltette magát. A koldulórendek magyarországi történetének kutatója, Fügedi Erik szerint az ez idő tájt két női és 30 férfi rendházzal rendelkező domonkos rend gyors fejlődése ezután, az 1260-as években látványosan megtorpant. Úgy tűnik, a nagy rivális ferencesek szerezték meg a király pártfogását, amit az is bizonyít, hogy IV. Béla az esztergomi ferences templomba temetkezett.

A domonkos rend feltételezett kegyvesztése hátterében valószínűleg az állhatott, hogy az uralkodó megneheztelt a domonkosokra, amiért azok „összeesküdtek”, összefogtak a lányával az ő akaratával szemben.

Margit hercegnő Istennek ajánlott, a világi javakat megvető, önsanyargató, önként vállalt alázattal telt, Szent Erzsébet mintájára beteg-ápoló domonkosapáca-élete fiatalon ért véget: 28 évesen, 1270 januárjában hunyt el – abban az évben, amelyben édesapja és édesanyja is befejezte az életét. Bátyja immár magyar királyként azonnal kérelmezte a szentté avatásához szükséges procedúrát, ekkoriban azonban már nagyon komoly kánonjogi eljárásra volt szükség kirendelt vizsgálókkal, eskü alatt tett tanúvallomásokkal.

Két eljárást is lefolytattak, a másodikat már IV. László uralkodása idején, 1276-ban, de a folyamat nagyon akadozott, nem utolsó sorban a nagyon rövid ideig uralkodó, egymást gyakran váltó pápák okán. Margit szentté avatását a későbbi magyar uralkodók – az Anjouk, majd Mátyás király és később a Habsburgok is szorgalmazták, de végül csak születése után 701 évvel, 1943. július 23-án avatta szentté XII. Pius pápa.

The post Lányát adta az országért a magyar király first appeared on 24.hu.