Tragikus sorsokat szült a Musical Youth villámkarrierje

1981. augusztus elsején indult világhódító útjára a zeneipart forradalmasító Music Television, de a zenecsatorna első éveiben alig játszottak olyan videóklipeket, melyeket fekete előadók számaihoz készítettek. A dolog annyira látványos volt, hogy az akkoriban az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb zenészének számító funklegenda, Rick James meg is vádolta a fiatal zenetévét azzal, hogy diszkriminálják az afroamerikai művészeket, miután nem voltak hajlandók leadni a Super Freak című gigaslágeréhez készített videót. (Az MTV gyakorlata ellen tiltakozók csapatát erősítette egyébként David Bowie is.)

Bár elsőre azt gondolná az ember, hogy nyilván a családi zenekart pár évvel korábban otthagyó, szólókarrierre váltó Michael Jackson volt az első színes bőrű előadó, akinek valamelyik videóját rendszeresen játszotta a zenecsatorna, de a pop királya 1979 és 1983 között nem jelentkezett új albummal, így e tekintetben nem ő volt az úttörő.

Az ekkoriban még főleg a rockzenét pörgető csatornának nemcsak földrajzi, hanem műfaji értelemben is elég messzire kellett nyúlnia az első ilyen produkcióért: az Atlanti-óceán túloldaláról, Nagy-Britanniából importálták egy szemtelenül fiatal zenekar első slágerét – mely pár hónappal korábban már meghódította a BBC zenés műsorait és a brit slágerlistákat is.

Történetünk főszereplői, a Musical Youth nevű zenekar tagjai a reggae műfajában alkottak (és alkotnak mind a mai napig), amely – elsősorban Bob Marley-nak köszönhetően – ekkor már világszerte népszerűnek számított. A Musical Youth első, videóklippel megtámogatott dala, a röpke világsztárságot megalapozó Pass The Dutchie – amit az olvasók egy része a Stranger Things legutóbbi évadából ismerhet – pedig éppen negyven évvel ezelőtt, 1982. szeptember 17-én jelent meg.

Gyereksztárok Jamaicán innen és túl

A reggae őshazájában, Jamaicában mindig is hódítottak a gyerek- és tinisztárok: az 1964–65-ös New York-i világkiállításon például az akkor 16 éves Jimmy Cliff képviselte az országot. Később a jamaicai műfajok (ska, rocksteady, reggae) a karibi szigetről érkező bevándorlóknak köszönhetően az Egyesült Királyságban is megjelentek – és a Musical Youth tagjai is innen, egészen pontosan egy birminghami lakótelepről indultak.

De míg Jamaicában a marihuánafogyasztásról énekeltek a gyereksztárok (mint például Billy Boyo, aki a „minden nap egy alma” kezdetű mondást úgy írta át, hogy „minden nap egy spangli a gonoszt távol tartja”), addig Angliában igyekeztek ártatlanná tenni a kiskamaszok produkcióját – ami, mint látni fogjuk, áldás és átok is volt egyben a zenekar életében.

A Musical Youth – amely a későbbi tinibandákkal ellentétben leginkább saját szerzeményekkel operált, amiket többnyire saját maguk játszottak fel – azután alakult meg 1979-ben, hogy egy Frederick Waite Sr. nevű, a jamaicai és brit reggae világában is kisebb-nagyobb sikereket elérő zenész, a Techniques jamaicai énekestrió egyik tagja, megmutatta a két tíz év körüli fiának, és egy másik testvérpárnak, hogyan kell zenélni.

Az édesapjuk annyira megszerettette velük a zenélést, hogy a dobokon játszó ifjabbik Frederick, basszusgitáros öccse, Patrick, valamint két barátjuk, a gitáros Kelvin és a billentyűs Michael Grant még a kamaszkorba se lépett be igazán, amikor meghódították a világot jelentő deszkákat. Eredetileg a Waite testvérek édesapja énekelt a zenekarban, de az, hogy egy felnőtt férfi egy gyerekekből álló zenekar kíséretével dalolászott, nem vezethetett volna ekkora sikerre, ezért az MCA Records csak úgy volt hajlandó leszerződtetni őket, ha találnak egy srácokhoz korban jobban passzoló énekest.

Végül egy barátjuk, Dennis Seaton lett a befutó – így a lemezszerződés is sínre került, a zenekar pedig innentől kezdve olyan bárokat töltött meg, ahova hivatalosan be sem léphettek volna.

Michael Putland / Getty Images A Musical Youth tagjai iskolájuk, a birminghami Duddeston Manor School játszóterén 1982-ben. Az óramutató járásával megegyező irányban balról elölről: Kelvin Grant gitáros, Frederick Waite Jr. dobos, Dennis Seaton énekes, Patrick Waite basszusgitáros és Michael Grant billentyűs.

A koncerteken többször is előadták egy Mighty Diamonds nevű jamaicai zenekar Pass the Kouchie című számát, amivel hatalmas sikert arattak. Azonban egy nagy lemezkiadó égisze alatt nem jelentethették meg feldolgozásukat ebből a számból mindaddig, amíg át nem írták a szövegét, mivel a cím utolsó szava, a kouchie szó az angol nyelv jamaicaiak által beszélt dialektusában egy rasztafárik által kannabiszfogyasztásra használt pipa neve – így természetesen a dal maga is a fűfogyasztásról, pontosabban a fű nélküli kattogásról szól.

A megoldás az lett, hogy az egyik találkozóra éhesen érkező menedzserük ötlete alapján átírták a kouchie szót dutchie-ra – ami a Dutch-oven, azaz a holland öntöttvas sütő becézése –, a kannabiszra utaló részeket pedig ételre utaló szövegekre, majd kicsit felgyorsították az eredeti dalt, és máris kész lett a rádió- és tévékompatibilis verzió.

Miután meglett a megfelelő tálalás, villámgyorsan be is futott a szemtelenül fiatal banda. A kislemez 1982. szeptemberi megjelenését követően Nagy-Britannia legfontosabb popzenei műsorának, a Top of the Popsnak az érintésével két hét alatt meghódították a brit, majd valamivel később – a többi között – az európai, az amerikai, az ausztrál és az új-zélandi slágerlistákat, valamint az MTV képernyőjét is.

Az ekkor 11 és 15 év közötti tagokból álló gyerekzenekar a kislemez hullámait meglovagolva pár év alatt a mennyet és a poklot is megjárta: míg az 1984-as Grammy-gálán még jelöltként vettek részt az ötmillió eladást produkáló slágerük farvizén, 1985-ben feloszlottak – pedig a második albumuk munkálatai során még a diszkó királynőjének számító Donna Summerrel is készítettek közös dalt, ízelítőt kaphattak Stevie Wonder dalszerzői munkásságából, és még a Szupercsapat Mr. T-jével is összehoztak egy közös filmet.

„A gyerekeket és a feketéket is lehúzzák ebben az iparágban”

A világhódító videó rendezője, a Clash korai klipjeiért is felelős Don Letts így emlékezett vissza a zenekar titkára – a korábban sikeres, de később elfeledett zenészek történeteit megéneklő – Unsung című műsor 2010-es, Musical Youth-szal foglalkozó epizódjában:

Egészen addig a pontig az MTV nem igazán mutatta be a fekete előadók videóit, de mivel ezek a srácok 150 centiméter alatt voltak és vicces akcentussal beszéltek, nem tekintették őket fenyegetőnek, így feketének sem.

A sikerük olyan átütő volt, hogy a harmadik és a negyedik videójukat már Jamaicán, a helyi rajongólányok gyűrűjében forgatták, ahova természetesen rögtön első osztályon utaztak a repülőt addig csak messziről látó fiúk. Ez az utazás azért is volt meghatározó számukra, mert a szüleik innen származtak, ők pedig ekkor jártak először a szigetországban. Sőt, akadt olyan tag is, aki a klipforgatásoknak köszönhetően találkozott életében először a nagyszüleivel.

Felnőtt kísérőként egyikőjük szülei sem tartottak velük, csak az akkori menedzserük, Tony Owens és a hozzá köthető figurák – akik a zenekar tagjai szerint nem bántak túl felelősségteljesen a pénzekkel. Dennis Seaton szerint olyan is volt, hogy a menedzserük egyik ismerőse egy bizonyos összeg eltűnése kapcsán azzal védekezett: elhagyott egy pénzköteget a tengerben.

Michael Grant pedig saját bevallása szerint úgy tudta meg, mekkora a baj, hogy az egyik hétfőn még 1,5 millió font volt a számláján, pénteken pedig azzal hívta a könyvelője, már csak 50 ezer fontja maradt a bankban – miközben rendszeresen koncerteztek a világ különböző pontjain több tízezer ember előtt.Az azóta is a zeneiparban tevékenykedő billentyűs az Unsung műsor egy pontján elég súlyos kritikát fogalmazott meg: „a gyerekeket és a feketéket is lehúzzák ebben az iparágban, a Musical Youth tagjai pedig mindkét csoportba beletartoztak.”

A banda tagjainak visszaemlékezései alapján ez a lehúzás nemcsak anyagiakban nyilvánult meg. Az első album után egy évvel, 1983 szeptemberében megjelent Different Style című, második lemezüket például már kifejezetten az amerikai közönségnek szánták, így a zenekar dalszerzéshez értő tagjai háttérbe szorultak, és a végeredmény szerintük sem lett autentikus. De a bevándorló hátterű tinibanda kizsákmányolását talán a következő történet mutatja be a legjobban.

A már sztárzenekarként számon tartott Musical Youth 1985-ös, karibi turnéját azt követően is megtartották, hogy a banda legproblémásabb tagját, Patrick Waite-et kórházba kellett szállítani az indulás előtti napon, miután (vélhetően) annyira túlspeedezte magát, hogy amikor meglátogatták, épp – szó szerint – a falra mászott. A turné egyik állomásán a koncert közben, a színpadon omlott össze, a többiek pedig nélküle tértek haza Nagy-Britanniába.

Dave Hogan / Getty Images Michael Grant és Frederick Waite Jr. Paul McCartney és Michael Jackson társaságában a Brit Lemezipari Díjátadón (BRIT Awards) Londonban 1983. február 16-án.

A villámkarrier tragikus sorsokat szült

A második album buktája után az utolsó szög az volt a zenekar koporsójában, amikor 1984-ben kiadtak egy közös számot a kor egyik nagy reggae-sztárjával, Eddie Granttel – a közreműködésért pedig egy kisebb vagyont kellett kifizetniük. Sem a srácokat, sem a szüleiket nem tájékoztatták a kiadó emberei ezekről a költségekről időben. És közben a Waite testvérek is rácsúsztak a drogokra.

A Musical Youth végül azután oszlott fel 1985-ben, hogy az énekes, Dennis Seaton 18 évesen megtalálta Istent, egyúttal megszakította a kapcsolatot a zenekar többi tagjával, mivel arra is ráébredt, hogy nem akar többé ebben a formában zenélni. Később a különböző munkahelyein szép sikereket ért el: például egy autókölcsönző recepciósából felküzdötte magát oda, hogy saját kölcsönzője legyen.

Frederick Waite – az első album fő dalszerzője, akit mindenki csak Juniornak hívott – 18 évesen úgy döntött, többé nem fog hallgatni senkire, és a filmben megszólaló egykori zenésztársai szerint

annyira elhagyta magát, hogy nemcsak a lakásából nem akart kilépni, hanem ruhát sem volt hajlandó felvenni. Ő idén július 20-án hunyt el 55 éves korában, miután felnőtt élete nagy részét pszichiátriai kezelés alatt töltötte.

Öccse, Patrick nála is rosszabbul járt. Ő a sztárság után annyira lecsúszott, hogy rendszeresen írtak a piti bűncselekményeiről a birminghami lapok, egyszer pedig azért kellett börtönbe mennie, mert késsel felfegyverkezve kirabolt egy terhes kismamát. Patrick Waite már lassan harminc éve nincs köztünk: 1993. február 18-án hunyt el 24 éves korában – a boncolási jegyzőkönyv szerint szívrohamban –, miután legurult az otthonában a lépcsőn.

A banda legfiatalabb tagja, a gitáros és vokálos Kelvin Grant a Waite testvérekhez hasonlóan nem találta meg a helyét a társadalomban. A zenekart bemutató dokumentumfilmben azt mesélte, egyik alkalommal például úgy ment oda hozzá egy rendőr – aki aztán marihuánabirtoklásért előállította –, hogy csak annyit mondott neki köszönés helyett: Pass The Dutchie. És ugyan Seatonhoz hasonlóan ő is próbált beilleszkedni, nem sikerült civil munkát találnia. Mint mondta, onnantól kezdve, hogy a munkatársai felismerik, nem képesek többé komolyan venni, ezért egy munkahelyen sem tud megmaradni. És bár a banda újraélesztésében nem vett részt, ő maga is zenél (Defend Them című 2016-os számának videóklipje itt tekinthető meg.)

Michael Grant a testvérével ellentétben nem hagyott fel a zenéléssel: egy Guardiannek adott, 2003-es interjú szerint például a sztárság lecsengése óta olyan előadók számaihoz készített hivatalos remixeket, mint Mariah Carrey, Kelly Rowland és Busta Rhymes.

És amikor az ezredforduló tájékán a zenekar tagjainak leesett a tantusz, hogy a számaikat rendszeresen értékesítik különböző filmekbe, sorozatokba és műsorokba – a Pass The Dutchie például Drew Barrymore és Adam Sandler első közös filmjében, az 1998-as Nászok ásza című vígjátékban, és az első, 2002-es Scooby-Doo-filmben is felcsendült –, amiből ők egy kanyi jogdíjat nem kapnak, akkor a kiadó elleni jogi csatározás idején Michael Grant és Dennis Seaton újra összebarátkozott, majd 2001-ben újjáélesztették a Musical Youth-ot is.

A rendszeres fellépések mellett – legutóbb a 2022-es, Birminghamben megrendezett Brit Nemzetközösségi Játékok záróakkordjaként adtak koncertet a város stadionjában – 2018-ban Reggae Is King címmel új albummal is jelentkeztek.

Bár a Pass The Dutchie ismét világhírű lett a Stranger Things jóvoltából – a sorozatnak köszönhetően a 2022-ben a magyar kislemezlistán is felbukkant a dal – a zenekar tagjai anyagilag közvetlenül nem profitálnak a sikerből, mivel a számmal kapcsolatos pereskedés 2012-es lezárásakor úgy döntött a bíróság, hogy a Musical Youth tagjai nem jogosultak a számból befolyó jogdíjra – lévén, hogy feldolgozásról van szó.

Mike Egerton / PA Images via Getty Images A Musical Youth fellépése a 2022-es Nemzetközösségi Játékok záróünnepségén a birminghami Alexander Stadionban augusztus 8-án. A mikrofon mögött Dennis Seaton, a billentyűk mögött pedig Michael Grant.

The post Tragikus sorsokat szült a Musical Youth villámkarrierje first appeared on 24.hu.