Dobrev Klára: Orbán nem fog magától lemondani, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet rákényszeríteni

Amíg Orbán Viktor marad, addig a válság is marad – mondta Dobrev Klára vasárnap, két nappal azután, hogy pártja, a Demokratikus Koalíció árnyékkormány megalakítására kérte fel.

Az EP-képviselő az árnyékkormánya névsorát hétfőn sajtótájékoztatón ismerteti, a vasárnapi pártrendezvényen annyit árult el: politikusokból fog állni. Ezt azzal indokolta, hogy a politika egy szakma, a politikusok dolga az, hogy az eléjük tárt szakmai javaslatok, alternatívák közül válasszanak. Kitért arra is, hogy nem várnak tovább, nem akarnak az előválasztás előttihez hasonló, olykor a résztvevők hitelességét csorbító vitákat folytatni, de a leendő árnyékkormány nyitott, más pártokból is várják a csatlakozni vágyókat.

Dobrev háromnegyed órás beszédében azt mondta: a megélhetési válság, a létbiztonytalanság, az infláció okozója elsősorban a miniszterelnök, aki bár a háború mögé bújik, de a béke sem hozza majd el azt az országot, amit megérdemelnénk: nem lesznek tőle magasabbak a bérek, jobb az egészségügy, az oktatás.

A DK politikusa szerint Orbán a választás előtt hazudott a választás előtt a terveiről, és mára egyértelmű, hogy teljesen elveszette a bizalmat az uniós színtéren, nélküle sokkal könnyebb lenne megállapodni az Európai Unióval a Magyarországnak járó támogatások folyóssításáról. Árnyékkormánya ezért barátokat és szövetségeseket fog keresni.

Beszélt arról is, hogy kiszivárgott hírek szerint Kötcsén a kormányfő azt mondta, 2030 után, ha Magyarország nettó befizetővé válik, újra kell gondolni az uniós tagságot. Dobrev szerint ez őrült beszéd, és a demokraták kötelessége megállítani ezt a törekvést, mert

az EU-n kívüli Magyarországra 500 forintos euróárfolyam, tartósan 30 százalék feletti infláció, a magyarokra utazási és munkavállalási nehézségek, nyomor várna.

A DK-nak mint legnagyobb ellenzéki pártnak készülnie kell arra, hogy átveszi a kormányzást, és tennie kell azért, hogy az Orbán-kormány bukása mihamarabb bekövetkezzen. Orbán persze nem fog magától lemondani a hatalomról, mert minden a hatalom, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet rákényszeríteni erre akkor, ha az elégedetlenek egymásra találnak – fejtette ki.

Dobrev elmondta, hogy a DK által állított alternatíva baloldali lesz, „ezt senki nem veheti el tőlünk még egyszer” – utalt minden bizonnyal a 2022-es választást megelőző előválasztás folyamatára, melyből Márki-Zay Péter jött ki győztesen.

Molnár Csaba ügyvezető alelnök a Demokratikus Koalíció pénteki elnökségi ülése után jelentette be, hogy árnyékkormányt alakít Dobrev Klára. Erre egyébként a párt elnöksége kérte fel Dobrevet azért, hogy „mutassa meg, hogy van kiút az Orbán-kormány okozta megélhetési válságból, hogy van az Orbán-kormánynak európai alternatívája, és árnyék-miniszterelnökként készüljön fel a kormányzásra”.

The post Dobrev Klára: Orbán nem fog magától lemondani, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet rákényszeríteni first appeared on 24.hu.