Mesterlövészek a tetőkön, kétezren a szertartáson: ilyen lesz II. Erzsébet királynő temetése

Amikor Erzsébet királynő szeptember 8-án életét elhunyt (vélhetően délután, de a királyi palota a halál pontos idejét azóta sem hozta nyilvánosságra), azonnal életbe lépett az úgynevezett London Bridge kódnevű művelet, amely óráról órára lebontva szabta meg a brit kormány lépéseit az elkövetkező napokra, egészen a temetésig.

A halálesetet követő szűk két hétben a nyilvánosságnak is megteremtették a lehetőséget, hogy leróják kegyeletüket az elhunyt uralkodó előtt, és bár a temetésre is több százezer látogatót várnak Londonba, a szertartáson a hely szűke miatt alig kétezren lehetnek majd jelen, miközben becslések szerint akár a négymilliárdot is elérheti azoknak a száma, akik a televízióban követik élőben az eseményeket.

Ez egyébként új világrekord lenne – az eddigi csúcsot az atlantai olimpia megnyitója tartotta: 1996-ban 3,5 milliárdan nézték, ahogy Muhammad Ali meggyújtotta az olimpiai fáklyát.

A kiszivárgott dokumentumok szerint arra is kidolgozott terv volt már a királynő halála előtt, hogy a temetésen kik és hogyan vehetnek részt, a szertartás lebonyolításához pedig még Erzsébet királynőnek is volt pár kérése a halála előtt. Mostanra kiderült, hogy magánrepülőket nem látnak szívesen a temetés előtti napokban a brit fővárosban, de azt is tudni lehet, hogy Orbán Viktor miért nem vehet részt a szertartáson.

Egy percre már vasárnap csendbe borul Nagy-Britannia

Erzsébet királynő pontosan tudta, hogy mi fog történni a halálát követő 10-12 napban, ugyanis ő maga írta alá erről a rendeletet. Elsőre ez talán abszurdnak hangozhat, de többek közt az új uralkodó beiktatása, valamint a koporsó szállítása és felravatolzása is olyan magas szintű biztonsági kockázatokat rejt magában, hogy évről évre el is gyakorolták az illetékes szervek a teljes menetrendet.

A királynő koporsóját előbb a skóciai Edinburgh-ba, majd Londonba szállították. Itt először a Buckingham-palotába vitték, majd egy ünnepélyes ceremónia keretein belül került át a Westminster-palotába, ahol négy napig róhatták le kegyeletüket a királynő előtt a látogatók — már akiknek sikerült bejutniuk, az épület kapuinál ugyanis folyamatosan kígyózó, sokszor több kilométeres sorok álltak.

Kapcsolódó

III. Károly immár királyként mindeközben körutat tartott az Egyesült Királyság államaiban. A London Bridge művelet által érintett városokban komoly kihívással kellett szembenézniük a rendvédelmi szerveknek, ezt jól mutatja például, hogy az angol labdarúgó-bajnokságban több mérkőzést is el kellett halasztani azzal az indokkal, hogy nem lett volna megfelelő mennyiségű rendőr az érintett stadionok biztosítására.

Vuk Valcic / SOPA Images / LightRocket / Getty Images III. Károly király testvéreivel és gyerekeivel, Vilmos és Harry herceggel kíséri II. Erzsébet királynő koporsóját 2022. szeptember 14-én.

A temetés előestéjén, vasárnap este 8 órakor gyakorlatilag teljes Nagy-Britannia egy percre csendbe borul, ugyanis a királynő emlékére gyászszünetet tartanak majd. A temetés napja, azaz szeptember 19. hétfő, a király rendelete értelmében munkaszüneti nap az egész országban. A gyakorlatban csak az iskolák és az üzletek tartanak majd zárva, de a kormány nem utasítja a munkáltatókat arra, hogy adjanak szabadnapot a dolgozóiknak, ez megállapodás kérdése. Mindenesetre az előzetes becslések szerint a legtöbben szabadságra engedik az alkalmazottakat, hiszen déltől így is, úgy is mindenki a képernyők elé szegezve nézi majd a szertartást.

A temetés menetrendje

A csütörtökön ismertetett részletek szerint a temetés hétfőn délelőtt 11 órakor kezdődik kétezer meghívott vendég jelenlétében. A hozzávetőleg egyórás búcsúszertartás után II. Erzsébet királynő koporsóját lassú díszmenetben a Hyde Park délkeleti sarkában emelkedő Wellington-emlékműhöz viszik.

Alkis Konstantinidis / Reuters pool / AP / MTI II. Erzsébet brit királynőnek a királyi család zászlajával letakart koporsója, rajta a királyi koronával, a Westminster-csarnokban felravatalozva 2022. szeptember 14-én.

A menet, amelyet a kanadai királyi lovasrendőrség díszegysége vezet, hozzávetőleg egy óra alatt ér ide. III. Károly és a királyi család többi tagja közvetlenül a koporsó mögött fog vonulni, miközben együtt elhagyják majd a Westminster-apátságot. A koporsót egy 123 éves fegyverszállítón viszik majd, ezt fogják vontatni a tengerészgyalogosok, követve a Viktória királynő idejében megszületett hagyományt. A Wellington-emlékműtől gépjármű viszi a koporsót a London központjától körülbelül 25 kilométerre fekvő Windsorba.

A néhai uralkodó koporsóját a végső búcsúszertartás végén, hétfő este a csaknem ezeréves windsori kastély VI. György királyról elnevezett emlékkápolnájának kriptájában helyezik el, II. Erzsébet néhai férje, Fülöp edinburghi herceg koporsójával együtt.

Fülöp herceg tavaly áprilisban, életének századik esztendejében hunyt el, és tőle is a windsori kápolnában vettek búcsút. Már akkor bejelentették azonban, hogy hitvese halála után koporsóját ideiglenes nyughelyéről átviszik II. Erzsébet temetkezési helyére, és együtt helyezik őket végső nyugalomra.

Tim Graham / Getty Images II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp herceg 2007-ben.

A nyilvános szertartás a Szent György-kápolnában, a Windsor-kastélyban lesz megtartva délután 4-kor, majd 7 óra 30 perckor egy privát ceremónia is lesz, amin már csak a közeli hozzátartozók vehetnek részt.

Fegyveresek mindenfelé

II. Erzsébet királynő temetésének napján a valaha volt legösszetettebb biztonsági műveletet hajtják majd végre a hatóságok. A több százezres tömeg célpontjává válhat bármely nemzetközi terrorszervezetnek, ezért rendkívüli intézkedéseket vezettek be hétfőre.

A rendőrség mindenkit arra kért, hogy figyeljen és füleljen, maradjon mindig éber és higgyen az ösztöneinek. Felhívásukban azt is kérték, aki gyanús dolgot észlel az eseményen, azonnal jelentse. Lesz is kinek, ugyanis a hadseregtől a haditengerészetig minden fegyveres csoport tagjai jelen lesznek a főváros valamely érintett helyszínén. Sőt, a skót és az észak-ír rendőrségtől úgymond kölcsönbe is érkeznek aznapra kollégák a rendőrökhöz, hogy a hétköznapi feladatokat is megfelelő minőségben el tudják látni.

A brit titkosszolgálat közölte:

folyamatosan figyelik az emberek viselkedését és a telekommunikációs csatornákat.
Westminster környékén távcsöves fegyverekkel őrzik a terepet a tetőkről és búvónyílásokból a mesterlövészek. Őket speciálisan képezték ki arra, hogy képesek legyenek felismerni egy terroristát már a viselkedéséből.
A rendőrségi központban több száz rögzített térfigyelő kamerát figyelnek majd élő adásban.
A tömeget időközönként bombakereső kutyákkal fésülik majd át.

Elisa Bemudez / Europa Press / Getty Images Sorban várakoznak emberek, hogy leróják kegyeletüket a Westminster-csarnokban felravatalozott II. Erzsébet királynő előtt 2022. szeptember 15-én.

Kik lehetnek ott a temetésen?

A nagykövetségeken keresztül már a királynő halálának harmadnapján, szeptember 10-én tájékoztatták az érintett országokat arról, hogy az államfők és házastársaik a meghívottak az uralkodó temetésére, ami egyben a legkomolyabb súllyal bíró nemzetközi rendezvény lesz Nagy-Britanniában az elmúlt évtizedekben.

Mivel a westminsteri apátság zsúfolásig meg fog telni a gyászoló tömeggel, ezért azt is kijelentették, hogy országonként csak egy magas rangú tisztviselő és párjuk mehet el az eseményre a protokoll szerint. Mivel összesen kétezren férnek majd el a szertartáson, más családtagot, hozzátartozót vagy stábtagot sem vihetnek magukkal a meghívottak.

Magyarországot a hivatalos tájékoztatás szerint Novák Katalin képviseli majd a temetésen, és a fentiekből adódóan egyértelművé vált az is, hogy Orbán Viktor valószínűleg nem lesz jelen. A miniszterelnök egy esetben lehetett volna ott mégis a szertartáson: akkor, ha a köztársasági elnök egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott volna elmenni, és átruházta volna a miniszterelnökre a meghívót.

Vlagyimir Putyin orosz elnök már azelőtt jelezte, hogy nem megy el a temetésre, mielőtt kiderült volna, hogy egyébként sem hívják meg, és bár Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kapott meghívót a szertartásra, ő valószínűleg a háború miatt kihagyja azt. Nem vesz részt az eseményen Ali Hámenei iráni vezető sem, miután az állami tévé Adolf Hitlerhez hasonlította a királynőt. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz diktátor is lemaradt a meghívottak listájáról, miután segítettek az oroszoknak az ukránok ellen indított támadásban. Hszi Csin-ping kínai vezető jó eséllyel egy másik magas rangú tisztviselőt delegál maga helyett a temetésre. Nem képviseli viszont majd senki a katonák irányítása alatt álló Mianmart.

A kiszivárgott menetrend szerint III. Károly király a temetés előtti estén a Buckingham-palotában fogadja a külföldi országok vezetőit, akik szintén leróhatják kegyeletüket a királynő koporsójánál, majd a londoni Lancaster House-ban fejezhetik ki részvétnyilvánításukat három percben, amit felvesznek majd a sajtó képviselői számára.

Külön érdekesség, hogy a temetés napján London nyugati oldaláról buszokkal szállítják majd át az államfőket a westminsteri apátságba, ugyanis saját autókkal a szigorú biztonsági előírások és útlezárások miatt nem tudják garantálni, hogy odaérjenek időben a szertartásra. Egyúttal a szervező brit kormány azt is leszögezte, bilaterális megbeszélésekre nem lesz lehetőség ezen az eseményen a logisztikai kihívások miatt.

A buszoztatással nem ért egyet mindenki, Joe Bidennel például a korára hivatkozva kivételeznek és várhatóan páncélozott limuzinjával külön érkezik a helyszínre, ahogy felmentést kapott a szabályok alól Jichák Hercog izraeli elnök is.A Politico korábban öt ország diplomatájával beszélt a logisztikáról, és többen arról számoltak be, hogy idős korukra, illetve biztonsági kockázatokar hivatkozva próbálják lehúzni a buszos listáról vezetőiket. Szintén vannak aggodalmak az ülésrend miatt is, amiről egyelőre nem szivárogtak ki információk.

A temetést követően a külföldi vezetők gyalog mennek az apátság melletti parkba, ahol James Cleverly brit külügyminiszter tart számukra állófogadást. Ezt követően visszaszállítanak mindenkit Nyugat-Londonba, ahol összeszedhetik autóikat és ezzel a hivatalos program véget is ér.

Az államfőket egyébként külön megkérték, hogy kereskedelmi járatokkal érkezzenek Nagy-Britanniába, mert a Heathrow-n nem lesz elég kapacitás a magángépeket fogadni. Ha valaki mégis utóbbi megoldás mellett dönt, akkor kevésbé frekventált repülőtéren kell végrehajtania a leszállást. A helikopterek használatát betiltották a temetés napján és az azt megelőző napokon, mert nagyon komoly légi forgalom várható.

Kapcsolódó
II. Erzsébet rendkívül tájékozott és körültekintő uralkodó volt
II. Erzsébet királynő uralkodói pályafutásáról Magyarics Tamás történésszel, korábbi dublini nagykövettel beszélgettünk. 

The post Mesterlövészek a tetőkön, kétezren a szertartáson: ilyen lesz II. Erzsébet királynő temetése first appeared on 24.hu.